Méretezés, Jelölés

Csapágy jelölések, méretezések

A széles körben elterjedt gépelemek, vagyis a szerepüket tekintve rendkívül fontos csapágyak méreteit nemzetközi szabványok határozzák meg. Lényegében ennek köszönhető, hogy a csapágy mint termék a szélesebb vásárlóközönségnek előállíthatóvá vált és csereszabatos lett. Az eltérő tulajdonságokkal rendelkező csapágytípusokra különböző szabvány is vonatkozhat és többféleképpen jelezhetik az adott termékek méretét.

Az általános szabály szerint a metrikus csapágy méretezésekor a furat, a külső átmérő és a szélesség a meghatározó szempont.

Ha egy csapágy számozását látjuk, akkor a négyből az első két szám utal a csapágy jellegére. Ebből már fontos információkat nyerhetünk a termék működését, méretét illetően. Mindegyik típusú metrikus csapágynak van egy száma (például az egysoros golyóscsapágynak a 6), amit a szélességre utaló szám követ. Természetesen minél magasabb a második szám, annál nagyobb csapágyról beszélünk. Az utolsó két szám jelenti a csapágy furatméretét.